Neked mit jelent a család? Jó érzéssel tölt el az, ha rá gondolsz? Vagy éppen kellemetlen feszültség jelenik meg benned? Mit hozol abból a közösségből, ahonnan jössz? És mit teszel bele abba, amelyet te alapítottál vagy alapítani fogsz?
A család az egyén legmeghatározóbb közössége. Ebben a csoportban alakul személyiségünk, itt fejlődik önazonosságunk, ez adja a viszonyítási alapot a világhoz és a többi emberhez. Mindazok az alaptulajdonságok, amelyek az egyént jellemzik, a származási családban gyökereznek. Ebből kiindulva – ezzel azonosulva vagy éppen ellenazonosulva – vagyunk képesek megteremteni saját életünket és saját családunkat.
Úgy gondolom, hogy mindenki egy személyes lélekcsomaggal érkezik erre a világra.
Nem véletlen, hogy pont abba a családba érkeztél, ahova születtél. De az sem véletlen, ha éppen nem ott cseperedtél fel, ahova születtél, hanem egy másik szülőpár vállalt érted felelősséget. Minden érted van és volt, még ha néha ezeket a gondolatokat nehéz is elfogadni.
Az egyén soha nem tárgyalható a család fogalma nélkül. Ahány ember, annyi féle személyiségfejlődés és életút. Ahány család, annyi féle változata létezik, összetételét, működését, érzelmi jellemzőit, kommunikációját, zavarait, megküzdési stratégiáit tekintve kisebb vagy nagyobb különbségekkel.
A család egy rendszer, amelyben a tagok egymással kölcsönhatásban vannak. A működési mintázatok minden esetben egyediek. A család jelen működése mellett azonban nagyon fontos figyelembe kell vennünk a transzgenerációs és más rejtett működési mintázatokat is, hiszen ezek éppúgy nagy befolyással vannak életünk alakulására, gyakran sokkal nagyobb súllyal, mint azt gondolnánk.
A jól működő család támogató rendszert jelent a benne élő egyéneknek. Egy olyan alap erőforrást, ahol az erős érzelmi kapcsolatok és a magas szintű együttműködés adja meg a csoport dinamikáját.
Előfordul, hogy nem mindenki olyan szerencsés, hogy meleg családi fészekben tölthette a gyermekkorát.
Ha veled is ez a helyzet, ne gondold, hogy egyedül vagy ezzel.
Az sajnos igaz, hogy ami megtörtént, azt megváltoztatni nem lehet. Az azonban módosítható, hogy hogyan állsz ezekhez a régi dolgokhoz. Még mindig megbénítanak, ledermesztenek, gátolnak, idegesítenek, feldúlnak, ha csak eszedbe jutnak? Vagy már képes vagy ezeket az eseményeket, személyeket belső nyugalommal szemlélni?
Ha a fentiek olvasása közben feszültségkeltő gondolatok merültek fel benned, akkor lehet, hogy érdemes lenne rendet tenni a lelkedben a származási családodat illetően.
Ha foglalkozol magaddal, az kihat a jelenlegi életed minden egyes területére. (önértékelés, önérvényesítés, egészség, párkapcsolat, anyagiak, munkahely, tanulás, stb.) Holisztikusan nézve a testi, lelki és mentális területek egyaránt jobban fognak működni.
Az egyéni családállítás és a kineziológia két olyan módszer, amelyek segítenek oldani a lélekben mélyen gyökerező feldolgozatlan konfliktusokat.
Kérdezheted, hogy mi a helyzet akkor, ha már nem él valaki, akivel kapcsolatban problémád lehet. Ekkor a fentebb említett két módszer mellett a spirituális választerápiás technika alkalmazásával lehet hatékony eredményeket elérni.
Ha a cikk felkeltette az érdeklődésedet, ne késlekedj, kérj segítséget. Hidd el, megéri…
Hiszen az élet szép, éld meg teljességében!