A bélrendszer az egészség központi szerve.
Az egészséges hormonegyensúlyhoz két fontos szerv szükséges: a bélrendszer és a máj.
Biztosan hallottad már azt a mondatot, hogy “Az egészség a belekben kezdődik.”
Tapasztalatból tudhatod, hogy ez az állítás valóban igaz. Ha valami nincs rendben az emésztéseddel, az kihatással van egész tested működésére és nagyon gyakran negatívan befolyásolja hangulatodat, közérzetedet is.
Nem is gondolnánk, hogy bélflóránk súlya, akár két kilogramm is lehet, jó és rossz baktériumok billióiból áll. Ahhoz, hogy egészségesek legyünk, a jó baktériumok többségére van szükségünk. Így tudunk kiegyensúlyozott, egészséges életet élni túlsúly, hormonzavarok, hangulati ingadozások és kellemetlen testi tünetek nélkül. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha folyamatosan etetjük a jó baktériumokat. És ezt szó szerint értsd! Nagyon fontos, hogy mit és hogyan eszel. Még fontosabb, hogy a tápanyagok hogyan szívódnak fel és hogyan hasznosulnak, majd az is, hogyan ürül a salakanyag.
Ha a bélnyálkahártya gyulladásban van vagy sérült, akkor nem tud egészségesen működni. Ennek különféle okai lehetek:
- glutén
- cukor
- tejfehérje
- élelmiszerekhez adott fruktóz
- adalékanyagok (ízfokozók, színezékek, aromák)
- vegyszerek, gyógyszerek
- állati eredetű élelmiszerekben lévő antibiotikumok, hormonok
- alkohol
- stressz
A fenti listát olvasva frusztrálva érezhetjük magunkat, hogy mennyi minden irritálhatja a beleinket. Mondhatjuk, hogy mindenből kicsi nem árthat, azonban a legegészségesebb szervezet sem képes egy idő után alkalmazkodni az ellen, ha újra és újra ugyanazokat a támadásokat kell elviselnie. Ráadásul ahogy telik az idő és haladunk előre az életkorunkban, egyre érzékenyebbé válunk.
Érdemes megfontolni egy-egy apróbb változtatást, hátha elmúlik bármilyen kellemetlen tünetünk. Kísérletezhetünk azzal is, hogy elhagyunk az étrendünkből 3-4 hétre bizonyos élelmiszercsoportokat (pl.: glutént, tejterméket).
Ha probiotikumot szedünk, az is sokat segíthet, mert a jótékony baktériumokat gyarapítjuk. De még jobb, ha kipróbáljuk a fermentált ételeket, italokat.
A növényi alapú étrend sokat segít abban, hogy egészséges legyen a bélrendszerünk. A friss, élő ételekkel vitaminokat, ásványi anyagokat, enzimeket, rostokat juttatunk az emésztőrendszerünkbe, amelyek hozzájárulnak egészségünkhöz.
Hallottál már arról, hogy a bélrendszerünk a második agyunk?
Furcsa megfogalmazás, de igaz. Az egészséges bélrendszer több mint 20 különböző hormont állít elő. Ezek hatással vannak testi, lelki és mentális jólétünkre. A szerotonin a jó érzésekért felelős hormon a szervezetünkben. Ennek 90 %-a a belekben termelődik. A dopamin és a melatonin is nagyrészt a bélrendszerben szintetizálódik. A beleinkben található idegrendszer éppen olyan komplex mint az agyunkban található idegrendszer. A kettőt a legfontosabb ideg, a bolygó ideg köti össze egymással. Tehát az agy és a bélrendszer (a bélflóra segítségével) folyamatosan kommunikál egymással. Így már érthető, hogy miért van akkora jelentősége annak, hogy milyen dolgokat eszünk meg, azok hogyan szívódnak fel és annak is, hogy hogyan ürülnek ki a szervezetből azok az anyagok, amikre nincs szükségünk.
Vajon a fentiek alapján tényleg igaz, hogy az érzelmeink, gondolataink, hangulataink a fejünkből indulnak? Minden fejben dől el?
Egyre több kutatás bizonyítja, hogy valójában sokkal több minden a belekben, mint a fejben dől el. Érdemes tehát megvizsgálni étkezési szokásainkat, ha olykor-olykor vagy akár gyakrabban fáradtsággal, lehangoltsággal, szorongással küzdünk. Ha a táplálkozásunkra és az alvásunkra odafigyelünk, akkor már nagyon sokat tettünk magunkért.
Tippek az egészséges bélrendszerért:
- Egyél sok zöldséget, csírát, fűszernövényt, hüvelyest, mert sok oldható rostot tartalmaznak, amelyekre a jó bélbaktériumoknak szükségük van! (A hüvelyeseket megfelelő ideig áztatni kell a lektin és fitinsav tartalom miatt.)
- Gluténos pékáruk helyett próbáld ki a gluténmentes gabonákat (ezeket is áztasd előtte ugyanazért, mint a hüvelyeseket)! A gabonák (rizs, köles, hajdina, quinoa) szolgáltalják az oldhatatlan rostokat.
- Egyél egészséges zsírokat! (pl. dióolaj, lenmagolaj, kókuszzsír) Fogyassz magvakat (ezeket is be kell áztatni fogyasztás előtt)!
- Igyál elegendő tiszta vizet! Kipróbálhatod a gyógyteákat is, a szervezeted meg fogja hálálni.
- Fogyassz fermentált zöldségeket! (Otthon könnyen el lehet készíteni ezeket az ételetek. Tényleg nagyon egyszerű és pár nap alatt elkészül pl. a savanyú káposzta.)
- Kerüld az édességeket! A rossz baktériumok cukorral táplálkoznak. A friss gyümölcs a legjobb választás.
- Csökkentsd a stresszt! Egy komolyabb stresszhelyzet 24 órára felborítja a bélbaktériumok egyensúlyát. Tanulj meg stresszkezelési technikákat!
- Ne egyél túl sok állati fehérjét és zsírt, főleg, ha az nagyüzemi forrásból származik! Teljesen jól lehet ezek nélkül is létezni. De ha nem szeretnél teljesen húsmentesen étkezni, vezess be néhány vega napot, és meglátod, hogy már ennek is milyen jó hatása lesz a szervezetedre.
- Sétálj, fuss, ússz, ugrálj, táncolj, tornázz, jógázz! Mindegy mit választasz, csak mozogj!