Képességfejlesztés

Képességből készség

Vajon mi a különbség a képesség és a készség között?

A képesség az emberi tevékenységekkel függ össze. Valaminek a tudását jelenti, tehát képes vagyok valamit elvégezni, csinálni, véghezvinni. Alapvetően az akaratból indul ki és szorosan összefügg azzal, hogy van egy képem arról, hogy mi a célom. Előbb elképzelem, majd megvalósítom. Mint egy csecsemő, aki a játékáért nyúl, el akarja érni, elképzeli, hogy ha kinyújtja a kezét, akkor meg tudja ragadni a tárgyat és addig mozog, nyújtózkodik, küzd, amíg valóban a kezeibe fogja azt.

A készség ezzel szemben ennek a tevékenységnek az automatikus begyakorlását jelenti. Ekkor már nem kell gondolkodnom azon, hogyan kell azt a tevékenységet csinálni, csak egyszerűen teszem és az megvalósul. Ahogy egy nagyobbacska gyerek esetében egyszerűen csak tudja, hogy írni szeretne, látja az asztalon az eszközöket, odanyúl a ceruzáért és megírja a leckéjét. Vagy felnőttnél az autóvezetés folyamata: Az elején rengeteg mindenre oda kell figyelni. A kormány, a kuplung, a gázpedál, indexelés, tükörhasználat. Mindent külön egységként teszünk össze és minél többet gyakoroljuk az elindulást, annál automatikusabbá válik a folyamat, készségszintre emelkedik.

Az iskolában különböző képességeket tanulunk. Megismerkedik a gyermek az olvasással, írással, számolással. Érdeklődése, kíváncsisága, sikerélményei viszik őt előrébb, ezek adják az alapot a hatékony tanuláshoz. Sajnos azonban tudjuk, hogy az iskolában van, hogy pont ezek fogynak el az évek során. 

Van, hogy részképességzavart állapítanak meg és fejlesztésre küldik a gyereket, ahol heti egy órában kell ugyanolyan feladatokat megoldania, amelyekkel amúgy sem boldogul…

Lehet, hogy van más lehetőség is.

Az általam alkalmazott képességfejlesztés témái a következők:

  • agyintegráció, tanulási coaching, fejlődéskineziológia, pedagógiai kineziológia
  • érdekes feladatok, mozgások, mozdulatok
  • humoros, játékos gyakorlatok
  • egyéni igényeket figyelembe véve megtanulni tanulni
  • személyes tanulási profil meghatározása– tesztek alapján
  • gyorsított tanulási technikák elsajátítása
  • önértékelés, önbecsülés javul a folyamat során
  • reális énkép – reális testkép
  • javul a kommunikáció, a szociális képességek, egyéni teljesítmény
  • tanulás = sikerélmény, örömmel végzett tevékenység
  • siker = az egyes tantárgyak érdemjegyei javulnak
  • a fiatal jövőképet lát maga előtt
  • lehetőségek a továbbtanulásra és a személyes fejlődésre kinyílnak

A képességfejlesztés azonban nem csak a gyermekkor sajátossága. A felnőtteknek ugyanúgy szükségük van képességfejlesztésre ahhoz, hogy sikeresen, hatékonyan, eredményesen tudják élni életüket. Hiszen az egész élet tanulás. Folyamatosan újabb és újabb készségekre teszünk szert életünk során a legegyszerűbb dolgoktól elkezdve a legbonyolultabbakig, miközben kihasználjuk és fejlesztjük képességeinket és az új dolgokat begyakoroljuk. A munkahelyünkön, a baráti társaságban, a párkapcsolatban, a gyermeknevelésben, a szabadidős elfoglaltságainkban mindenhol a hozott és a megszerzett képességeinket kamatoztatjuk. Ha jól működnek a dolgaink, akkor minden rendben van, de amikor valami nem sikerül, az feszültséget kelt, stresszt okoz. Ekkor érdemes segítségért fordulni. Egy kis iránymutatás után ismét urai lehetünk életünknek.