Sok szülőnek nehézséget okoz a kamasz gyereke. Probléma a kommunikáció, a viselkedés, az időtöltés és amúgy is folyton konfliktusba keverednek egymással. Ez nagyon meg tudja nehezíteni a mindennapokat és a kiegyensúlyozott, szeretetteljes kapcsolat rovására megy.

Visszatekintve az eddigi 50 évemre elmondhatom, hogy akkor éreztem magam igazán jól, amikor gyerekekkel foglalkozhattam. A gyerekek, akár kicsik, akár nagyok, nagyon inspirálóan hatnak rám. Amikor felnőttekkel dolgozom, akkor is látom bennük a gyermeki énüket.

Négy gyerekem van, 14-23 éves korosztályból. A velük töltött idő minden percét ajándékként éltem meg. Rengeteget adtak nekem és igyekeztem én is mindent megtenni az egészséges testi, lelki és mentális fejlődésük érdekében.  

Középiskolai tanárként mindig is szerettem a kamaszokkal való munkát legyen az tanulás, beszélgetés vagy szabadidő eltöltés. Évekkel ezelőtt iskolapszichológusi munkám során sok gyerekkel kerültem kapcsolatba, akiknek jól esett egy semleges személlyel megosztani a problémáikat, gondolataikat.

A kamaszkor valójában egy csodálatos időszak, amikor a gyerekből felnőtt válik. Ez a folyamat sok nehézséggel van tele, amelyben a cél, hogy a gyermek megtalálja önmagát, a saját identitására ébredjen. Valljuk be, ez nem kis feladat. A másik oldalt nézve azonban a felnőttre (szülőkre, nagyszülőkre, tanárokra) is nagy felelősség hárul. Példát kellene mutatnunk, mindig elérhetőnek kellene lennünk (persze csak akkor, amikor a gyerek akarja… 😊), de mégsem túl tolakodónak és a legfontosabb, hogy hitelesnek kellene lennünk a saját szerepünkben. A kamasz ugyanis éles látásával mindent kritikával illet. Teszi ezt azért, hogy meg tudja határozni saját magát. A legkönnyebben úgy tudja ezt elérni, ha meghatározza, mi az, ami nem ő. Ezért mond olyan sok mindenre nemet, ezért kritizál és utasít el szinte mindent.

Ha belegondolunk, a gyermeki fejlődés során előfordult már ez a jelenség az első években. Amikor a kicsi kimondta, hogy én és azt is, hogy nem. Ekkor szinte mindenre ugyanezt a két szót reagálta a kétévesünk. A dackorszakban a 3-4 éves hatalmas erőbedobással próbálta kiharcolni az saját igazát, illetve elérni azt, amit ő helyesnek vél.

Ha visszaemlékezünk erre az időszakra, – jó esetben – nem vettük magunkra ezeket a hisztiket, nem gondoltuk azt, hogy direkt velünk akar konfliktusba keveredni a kisgyerekünk. A fejlődése természetes velejárójának tudtuk be és remélhetőleg türelemmel, szeretettel fordultunk a kis méregzsák felé, igyekeztünk segíteni neki érzelmi hullámzásait.

A kamaszoknál hasonló a helyzet. Ugyanarról a gyerekről van szó most is. Szeretetre, türelemre vágyik és arra, hogy el tudja fogadni saját magát, hogy megtalálja helyét a világban. Mindemellett nagyon fontos, hogy legyenek keretei, amik között biztonságosan tud mozogni. Amennyiben egy gyermeknek úgymond „tele van az érzelmi tankja”, sokkal könnyebben túljut a nehézségeken.

Van, aki rendezetlen családi háttérrel indul neki ennek az érzelmileg megterhelő időszaknak, anyagi gondokkal, válással, betegséggel vagy egyéb problémákkal a háttérben. Lehet, hogy nekik nagyobb kihívást jelent a kamaszkor?  Egyáltalán nem biztos, hogy problémáik lesznek.

Belső konfliktusaink sokban függnek ugyanis attól, hogy milyen a hozzáállásunk a külvilághoz. Amit az egyik gyerek stresszként érzékel, a másik pont hogy nem. Mint ahogy mi felnőttek is különbözőek vagyunk, a gyerekek és a kamaszok is külön kis egyéni univerzumot testesítenek meg személyiségükben. És ez az igazi csoda.

Rájuk hangolódni, segíteni nekik, ha kérik.

És látni, ahogy lépkednek a saját útjukon.